A motoros definíciója :)

Üdvölet Nekteknek !

Élek ám, mondjuk alig, de élek. Régen jártam itt. abszolút alkotói válságba vagyok még mindig, úgy tűnik ez nállam olyan hosszú, mint amilyet magyarország él át … mert  úgy tünik, hogy itt nálunk széphazánkba még mindig válság van, sehol nincs máár de itt igen …

Most is , mint már megtörtént néhányszor idegen tollakal fogok ékeskedni. Egy ismeretlen szerző, már-már, Béka barátom írói vénájához hasonló tehetséggel, megírta a motoros, Darwini definícióját … ÓRIÁSI !…, egy másik emberke ráakadt a neten, feltette a motorozz.hu-ra én pedig megosztom veletek, mert álltalam megméretetett és, megfelelőnek találtatott … Érdemes elolvasni, jó szórakozást ! 🙂

A Motoros

Mivel az emberiség nagy rendszerezõ természettudósai eléggé el nem ítélhetõ módon idejekorán visszaadták testüket az örök körforgásnak és zseniális lelkük sem törõdik azzal, hogy botcsinálta asztaltáncoltatóknak mondják tollba életmûvük folytatását (talán ezért sem használatos a halálmû kifejezés…), így nekünk kell felvennünk a pennát, hogy befejezzük a mûvet!
Mélyreható kutatásaim során bukkantam arra a szomorú tényre, hogy sem Karl von Linné (1707-1778), a nagy rendszerezõ 1735-ben megjelent Systema Naturae címû alapmûvében, sem Alfred Brehm: Az állatok világa (1869) címû korszakalkotó könyvében, sõt még Nagy Lajos Képtelen természetrajzában (1921) sem szerepel az evolúció fájának legújabban kiserkent hajtása: a Motoros.

Megfigyelve a Motoros hat végtagját (két kar, két láb, két kerék), a kitinszerû kemény képzõdményt a fején, csillogó páncélzatát a testén, a felületes szemlélõ könnyen úgy gondolhatja, hogy egy nagyranõtt rovarral találta magát szembe. Ám amint megáll és elválik alsó testrészétõl (motor, ld. késõbb), a felületes szemlélõ álla leesik, mivel most meg úgy tûnik, hogy egy ember áll elõtte… Ez már közelebb van az igazsághoz, de messzebb, mint Makó Jeruzsálemtõl…

A Motoros nem Motorosnak, hanem embernek születik, késõbb alakul át Motorossá, ebben hasonlít a kakukkhoz, bár kakukkolni nem szokott. A kakukk sem szokott motorozni, ebbõl következik, hogy a Motorosnak és a kakukknak semmi köze nincs egymáshoz azon kívül, hogy egy másik faj neveli fel kicsinyeiket. Az viszont biztos, hogy a Motoros az emberbõl fejlõdik ki, tehát Charles Darwin (1809 – 1882) elmélete alapján nyilvánvaló, hogy a Motoros az evolúció következõ, egyszersmind legfejlettebb lépcsõfoka.

A Motoros testi felépítésében nagyban hasonlít az emberhez. Legszembetûnõbb különbség kettejük között a Motoros alsó felén található speciális testrésze, a motor. Ez a testrész igen sokféle lehet, melynek sokszínûsége indokolja, hogy újonnan felfedezett fajunk egyedeit tudományos módszerességgel alfajokba soroljuk. Néhány dologban azonban mindegyik ilyetén testrész megegyezik: (legalább) két kerék elnevezésû végtaggal rendelkezik, vannak rajta az evolúció során ésszerûen kialakult helyek a motoros többi végtagjának és ülõgumójának (ezek az úgynevezett kormány, lábtartók és ülés); azonkívül önálló, a Motoros testének többi részétõl elkülönült anyagcserével rendelkezik. Figyelemreméltó tulajdonsága a Motorosnak, hogy a motorjától idõlegesen el tud szakadni, és életfunkciói ekkor is fennmaradnak. Sõt, miután újra egyesítette testét, a motor életfunkciói is visszatérnek. Ez egyedülálló képesség, melyhez hasonlót csak a földigiliszta tud produkálni, amikor ásó útján szaporodik, ám az sem képes arra, hogy ha összeillesztjük a keletkezett két új földigilisztát, újra egy földigiliszta legyen belõle. Ebbõl is látszik, hogy a földigiliszta milyen önfejû állat.

Ezen kívül a Motoros motor nevû testrészének még számos, szûklátókörû elõdeink számára elképzelhetetlen képessége alakult ki. Például a motort egyszerre akár több Motoros is használhatja, ezek alapján láthatjuk azt is, hogy szélsõséges esetben még olyan Motorossal is találkozhatunk, akinek nem fejlõdik ki ez a testrésze. Õket a Motorosok saját nyelvükön általában a ´gyalogbéka´ ill. ´szerencsétlen flótás´ néven nevezik. Elképzelhetõ továbbá az is, hogy a Motorosok idõlegesen nem saját, hanem más Motoros motorjával egyesülnek kis ideig élénk szimbiózisba, bár ez viszonylag ritka, mert minden Motoros nagyon ragaszkodik a saját testrészeihez. Ez alól csak az a kivétel, amikor más testrészeihez ragaszkodnak, de errõl majd részletesen szólunk a szaporodással foglalkozó részben.

A Motoros fejrészét kemény, gömbölyded alakú képzõdmény, az ún. bukósisak takarja. Ennek formája és színe még az alfajokon belül is változatos képet mutat, így azt jelen publikáció méretének korlátossága miatt nem részletezzük. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy nem szabad összekeverni a bukósisakot a rohamsisakkal még akkor sem, ha némely Motoros krómozott rohamsisakot visel bukósisak gyanánt, mivel a rohamsisakot a katonaállat viseli, mely faj és a Motoros között a rendszertanban nem csak az ember, hanem például még a papucsállatka is helyet kap.

A Motoros testét az emberhez hasonlóan bõr fedi, azonban az embertõl eltérõen ezen felül némi pamut közbeiktatásával újabb bõrréteget visel. Ennek színe és mintája is igen változatos még egyes alfajokon belül is. Vannak azonban olyan alfajok is, melyek jellegzetesen elhagyják a második bõrréteget és leginkább az emberhez hasonlatos kültakaróval rendelkeznek (Szocimotorosok). A Motoros felsõ két végtagján bõrkesztyût, középsõ két végtagján bõrcsizmát, alsó két végtagján gumit visel. Gumit idõnként máshol is visel, de errõl már elõttem kimerítõen értekezett tudós kollégám, dr. Veress Pál, így errõl most nem írnék bõvebben.

A Motoros az egész világon elterjedt faj, szinte mindenhol megtalálható, ahol az ember is él. A mérsékelt égövben általában téli álmot alszik, ilyenkor csak elvétve látni Motorost. Erre az idõszakra a Motoros embernek álcázza magát és a napokat számolja a tavaszig, néha meglátogatja megsimogatni motorját és gyengéd szavakat susog a tanksapkájára. Ez alól csak néhány alfaj kivétel (a Postásmotoros és a Rendõrmotoros), õk télen sem hagyják el ezt a fontos testrészüket.

A Motoros társas állat. Bár gyakran látni egyedül Motorost, ám ez nem jelenti azt, hogy magányosan szeretne járni. A Motoros komfortérzete exponenciálisan nõ, ha más Motorosokat lát, ez általában kiváltja belõle a balkéz megemelkedésével járó, ún. Másikmotorostlátok-reflexet, amit az emberek gyakran tévesen integetésnek értelmeznek. A jó idõ beköszöntével egyre többször lehet több Motorost együtt megfigyelni. Ha egyre több Motorost látunk egy irányba haladni, akkor nagy valószínûséggel a Motorosok haladási irányának metszéspontjában egy érdekes rituális társadalmi szokást, ún. Motoros Találkozót találunk. Ilyenkor akár több ezer Motorost tanulmányozhatunk egyidõben.

A Motoros táplálkozási szokásai szinte teljesen megegyeznek az emberével. Kivétel ez alól, amikor a Motoros aláveti magát a Motoros Találkozó íratlan szabályainak, ilyenkor étrendje fõleg a sör, bor, pálinka, tequila és egyéb alkoholtartalmú italok személyre szabott kavalkádjából áll.

Mint már említettem, a Motoros nem feltétlenül Motoros hím és nõstény példányok nászából származik, hanem emberi egyedekbõl fejlõdik ki. A faj fenntartása szempontjából tehát logikus és érthetõ, hogy a Motoros emiatt minél több emberrel igyekszik némi kapcsolatot létesíteni, amit valóban meg is figyelhetünk -fõleg a hím- Motorosoknál. Természetesen vannak nõstény Motorosok is, ám ezek aránya lényegesen kisebb, mint az emberek között, és a hím Motorosok között tapasztalható szaporodási kényszer sem olyan jellegzetes. Azonfelül azok a nõstény Motorosok, amelyek már szert tettek egy hím Motorosra, igyekeznek a hím szaporodási kényszerét saját személyükre korlátozni.

A Motoros élettartama általában rövidebb vagy hosszabb, mint egy hasonló felépítésû emberé. A Motorosok között több mondás is utal erre: “Soha ne menj gyorsabban, mint amilyen gyorsan az õrangyalod repülni tud!”, “Senki nem látott még öreg vakmerõ Motorost.”. Mindazonáltal ha a Motorosokat -a tudományos tényszerûséget most szándékosan félretéve- emberként kezeljük, azt látjuk, hogy még a motor nélkül is boldognak tûnnek, pedig eme nevezetes testrészüktõl való elszakítás nagyban csökkenti elégedettségük fokát, hosszas elkülönítés elvonási tünetekhez, akár múló depresszióhoz is vezethet.

A Motoros legelterjedtebb alfajai (a teljesség igénye nélkül):
Szocimotoros: általában kispénzû vagy megszállottan szerelni vágyó emberekbõl alakulnak ki. Õk a mai napig élvezik a szocialista ipar áldásos tevékenységét. Jellemzõ rájuk a kétütemû testrészükbõl kiáramló vad zaj és gomolygó füst. Gyakran megtalálhatók az utak mellett is, a motor mellett annak elsõsegélyt adva. Emiatt sokoldalúan képzettek. Közöttük találhatóak legtöbben olyanok, akik akár több Motorost is képesek motorjukon cipelni, az ún. oldalkocsi segítségével.

 

 

 

 

 

 

 

 

Chopperes: kizárólag fekete bõrt visel, lehetõleg minél több rojttal. Megszállottan fejleszti motorját, mesteri módon bánik a flex-szel és mûvészi szinten hegeszt. Legnagyobb sértés, amit soha ne mondjuk neki, hacsak nem gyõzõdtünk meg elõtte arról, hogy el tudunk menekülni: “Pont egy ilyen motort láttam a múlt héten!”. Jellemzõje a motor nélkül is széles terpesz, a mély, puffogó hang, néhány tetoválás (nem kötelezõ) és a sörhas (ez sem). Kedélyes teremtmények, bár szeretnek a hozzá nem értõk szemében morcosnak látszani.

 

 

 

 

 

 

 

 

Speedmotoros: általában már tiritarka kültakarójával felhívja magára a figyelmet, sokuknak teknõspáncélhoz hasonló képzõdmény nõtt a hátára, bár a teknõsnél jelentõsen gyorsabbak. Testük különbözõ részeit szinte lehetetlen elkülöníteni, képesek teljesen összeforrni motorjukkal. Amennyiben valami üvöltõ-visító hang kíséretében elszáguld melletted egy színes csík, majdnem biztos lehetsz abban, hogy speedmotorost láttál. Ebbõl az alfajból fejlõdött ki a Streetfighteres család, amely mûvészi szinten mûveli a közönséges emberek számára öngyilkossággal egyenértékû mutatványokat.

 

 

 

 

 

 

Túramotoros: ez az alfaj az emberek számára legkonszolidáltabbnak tûnõ csoport. Õk tulajdonképpen kényelmet szeretõ Speedmotorosok… vagy sebességet szeretõ Chopperesek? Egymással több dologban szoktak versengeni: milyen régóta nem volt orvosnál a motor, milyen alacsony az anyagcsereigénye, milyen távot mentek vele egyhuzamban. Egyébként békés társaság.
Endurós: számára a legfontosabb igazság: két pont között legrövidebb út az egyenes, eszerint is szokott közlekedni. Nagy természetbarát, az árkok-bokrok kedvelõje. Közöttük külön kasztot alkotnak a testükre igen igényes példányok, akik szigorúan megkövetelik maguktól a 100 kg feletti testsúlyt és 110 cm-es derékbõséget.

 

 

 

 

 

 

 

Ezek az alfajok látszólag hajlamosak az egymás közötti torzsalkodásra, ám ez csak szellemi képességeik szintentartására szolgál. Ez rögtön szembetûnik akkor, amikor szóba kerül közöttük a Mûmájer.
A Mûmájer olyan ember, aki motorosnak szeretne látszani, de nem az. Úgy gondolja, hogy Motoros attól lesz az ember, hogy szerez magának egy motort, de ebben téved, mert ettõl õ csak legfeljebb “motorral rendelkezõ ember”-nek nevezhetõ. A Mûmájert már messzirõl meg lehet ismerni arról, hogy hangosan kérkedik azzal, hogy õ Motoros. A Mûmájert gyakran lehet látni például rövidnadrágban, pólóban motoron ülni, amitõl egy Motorosnak feláll a hátán a bõrkabát. A Mûmájer soha nem gyógyítja saját maga a motorját, olajos még soha nem volt a keze. A Mûmájer általában újonnan veszi a motorját és kizárólag gyári alkatrészeket és kiegészítõket vesz hozzá. Soha ne bõszítsünk fel egy Motorost azzal, hogy jelenlétében egy Mûmájert Motorosnak titulálunk, mert örökre elveszíthetjük elõtte szavahihetõségünket!

Szociológiai szempontból a Motorosok igen érdekes csoportot alkotnak. A motorok látványára vagy akár csak a hangjára is úgy reagálnak, mint legyek a ragacsos papírra és azonnal ott teremnek. Amint egy Motoros megáll valahol, biztos lehet benne, hogy 2 percen belül megszólítja egy magát embernek álcázó másik Motoros és megkérdezi: “Mekkoramennyiteszikhányévesmennyitmegymikorvettedmennyivanbenne?”

Nagyon érdekes tulajdonsága a Motorosnak, hogy idõszakosan láthatatlanná válik. Ez fõleg akkor történik meg, amikor valaki kitolat az útra, átsétál az úton, vagy csak egyszerûen kanyarodni készül. Ekkor láthatóságát a Motoros csak erõteljes dudálás és villogtatás útján tudja visszaszerezni. Ha szerencséje van… ha nem, akkor az õrangyalát is be kell kapcsolnia.

Mindezekbõl világosan látszik, hogy ez az elsõ ránézésre titokzatosnak tûnõ faj megérdemli a törõdést és odafigyelést, melyre egyedei nagyon hálásan reagálnak (“Ki a motoromat szereti, rossz ember nem lehet!”). Úgyhogy vigyázzunk rájuk, hogy minél kevesebbszer legyen szükségük az õrangyalra…

Köszönet az ismeretlen szerzőnek, és “kicsinek” aki feltöltötte a motorozz,hu-ra … 🙂

2 hozzászólás ehhez “A motoros definíciója :)”

  • Gyík írta:

    Ja … igen és egy teljessen különálló példány SZÚNYOG 🙂 … de természetesen az írás alkotója nem ismehet mindenkit …

  • lancelotbeka írta:

    HIhihihihi,ez nagyon elmés és humoros írás!!!!!!
    Kiegészíteném még a motoros ételfutár fajtával,aki lepukkant verdával,járdán-piroson-bármint áthajtó,folyton retkes és siető példány,akit a borravaló éltet. 🙂

Hózzászólás írása